Reménység Csillagai címmel elindítottunk egy rovatot, aminek az a célja, hogy a Váci Reménység Egyesület csillagait, reménységeit kicsit közelebbről mutassuk be mindenkinek. Januári adásunkban Galba Tamással, a galambász szakosztály vezetőjével és Csereklye István galambásszal beszélgettünk.
Fábián Fédra: A Váci Reménység Egyesület életéről, reménységeiről szóló rovatunkban egy különleges sportágat mutatunk be, a galambászatot, mely a 20. században a szegedi parasztemberek egyik legszenvedélyesebb szórakozása volt. Az Egyesület életébe 1992-ben csatlakoztak a Váci Galambász Egyesület tagjai, hála Lehőcz Jánosnak, aki fiatal korában szintén foglalkozott a galambokkal. Szeretettel köszöntöm a Váci Reménység Egyesület örökös tagját, a galambász-szakosztály egyik legrégebbi tagját, Csereklye Istvánt, és szeretettel köszöntöm a szakosztályvezetőt, Galba Tamást. Beszéljünk a galambászatról, tulajdonképpen mit is jelent a galambászat, mert szerintem sokan a fiatalok közül nem is tudják.
Csereklye István: A galambászatot egy sportnak, egy szenvedélynek, meg egy hobbinak is lehet nevezni, ami szerintem öröklődik, a génekben van, nagyszülők, rokonok, és azoktól örökli az ember ezt a szenvedélyt, az állatszeretetet, egy hobbit, amit egy munka utáni kikapcsolódást is jelent. És egy gyönyörködést, amikor kikel az a kis fiatal, növekszik, és végül ősszel egy kiállítási galamb lesz belőle, amit el lehet vinni kiállításra, gyönyörködnek benne. És ez egy örömöt jelent, hogy évről évre ezt a szintet tudjuk tartani, hogy mindig eredményesen szerepeljünk a kiállításokon.
F. F.: Akkor ez egy sikerélmény, de azért a sikerélmény mögött van munka is. Hogy képzeljük el, milyen munkálatok járnak azzal, hogy nekünk van galambunk?
Cs. I.: Ez elég komoly munka. Először is nagyon fontos dolog a takarmányozás, egy megfelelő mennyiségű takarmányt beszerezni az állatoknak, a tisztántartása a galambhelynek, a gyógyszerezés, oltás, ezeket mind alkalmazni kell év közben, és úgy mondhatnánk, a galamb olyan, mint egy kisgyerek. Nagy türelem kell hozzá, mindig csinál valami rosszat. A rosszra azt szeretném mondani, hogyha kirepül a tojó a fészekből, üli a tojást, erre egy másik galamb bejön hozzá, akkor verekszenek, eltörik a tojást, vagy egy kicsit kiütik, ezek előfordulnak, ezért türelemmel többször be kell menni napközben is megnézni, hogy rendben van-e az állomány, nincs-e valami probléma, vagy valami hibát, vagy rosszat nem csináltak közben, nem verekszenek, nem zavarták ki a kis fiatalt a fészekből, és ezért ehhez türelem kell és nagy kitartás.
F. F.: Sok-sok türelem, gondoskodás. Ha jól tudom, vannak postagalambok, és vannak díszgalambok, és ha jól tudom nálunk az Egyesületben igazából díszgalambok vannak csak. Mi a különbség a két galambfajta között?
Galba Tamás: Vannak a röpgalambok, vannak a díszgalambok, meg vannak a haszongalambok. A haszongalamb az a húsgalamb, a díszgalambok, amiket a kiállításra hordunk, és vannak a repülőgalambok, amelyek időre vagy magasságra repülnek.
F. F.: A mi egyesületünk melyik galambokkal büszkélkedhet?
G. T.: A díszgalambokkal. A postagalambászatot teljesen más szakosztály működteti. Nálunk a húsgalambok vannak, meg a díszgalambok.
F. F.: 2022-ben ünnepeltük az Egyesületünk százéves évfordulóját és ennek tiszteletére egy centenáriumi rendezvénysorozatot indítottunk el, és ennek a nyitó ünnepsége a galambkiállítás volt. Említettem, '92-ben csatlakoztak az Egyesület életébe a váci galambászok. Minden évben van két kiállítás, januárban és júliusban. De mikor volt a legelső kiállítás itt az Egyesület életében?
Cs. I.: A legelső kiállítás 1993. január harmadik hétvégéjén volt, ugyanis amikor megszűnt a Spartacusban a V162-es egyesület, akkor ott ki kellett költözni, az Élmunkás utcában volt egy padláson. A padláson voltak a ketrecek, és mi édesapám lovaskocsijával '92-ben elhoztuk és ott fölpakoltunk a székháznak a padlására, és a következő év, '93 januárjában már ott tudtunk a nagyteremben az emeleten kiállítást rendezni. Nagy siker volt, még akkor huszonöt tagunk volt és nagyon szép, jó kiállítást tudtunk rendezni, emlékezetes volt, nagy sikerrel. Azóta meg tudtuk rendezni évenként, de most sajnos jött ez a koronavírus, jött a gazdasági válság, és akkor most reménykedünk, hogy hátha újra az idén is tudunk kiállítást rendezni, hogy megnyílik a művelődési ház.
F. F.: Ne szaladjunk ennyire előre, még azért maradjunk egy picit itt a múltnál és az első kiállításnál. Milyenek voltak az első kiállítások, hogyan képzeljünk el egyáltalán egy ilyen kiállítást, előmunkálatok, mire kell fölkészülni? Bírók jönnek, megnézik a galambokat. Tamás erről egy picit ha mesélnél nekünk, hogy hogyan képzeljük el?
G. T.: Szerintem a kiállítás az ugyanúgy működik, mint régen, csak mondjuk most már újabb korszerű ketrecparkunk van, de ugyanúgy kedden, szerdán összeraktuk a ketreceket, ketrec sorokat. Utána csütörtökön bevitte mindenki a saját galambját, pénteken jöttek a bírálók, és akkor szombat-vasárnap volt a kiállítás, és február végén szokott lenni a díjkiosztó. Szerintem ez 30 évvel ezelőtt is így működött, csak ott többen voltunk a tagságban.
F. F.: Engem egy kicsit ezek a bírák, az ő munkái érdekelnének jobban, mert ezek azok a hátsó dolgok, amit mi nem látunk.
G. T.: Igen, a bírálók azok úgy vannak, hogy azt a szövetség küldi ki, mi megmondjuk, hogy hány darab galamb lesz berakva a kiállításba, ők kiküldik hozzá a bírálókat, akik erre szakosodtak, akiknek van erre vizsgájuk, és akkor ők lepontozzák a galambokat.
F. F.: Mi alapján pontozzák a galambokat?
G. T.: Az állása, a körömnek a színe, a csőrnek a színe, a tollhibák nincsenek-e.
F. F.: Azért ezek komoly dolgok, tehát sok apróság.
G. T.: Igen, minden galambnak más a fajta leírása és ennek kell megfelelni. Minél közelebb kell lenni, annál jobban megkapja a pontot.
F. F.: Ezt a kiállítást a Váci Reménység Egyesület galambász szakosztálya szervezi, de vannak más Egyesületek is, akik részt vesznek ezen a kiállításon?
G. T.: Hozzánk is szoktak jönni, igen, és évközben vannak a fajta klubkiállítások, ami nem Vácon van, hanem mondjuk én Kiskunfélegyházikat tartok, és a Kiskunfélegyháziaknak február 12-én lesz a fajta klubkiállítás, és akkor odaviszi mindenki. Ott csak a saját fajtánk van, a Kiskunfélegyházi galambokból van kétszáz darab kiállítva.
F. F.: Az egyik ilyen kiállításon én felfedeztem a szakosztálynak egy jelmondatát, ahol galamb van, ott szabadság és béke, ott tisztelet és szeretet van. Talán ez az a rejtély, amiért Ön is és te is Tamás csatlakoztatok ehhez a hobbihoz, szenvedélyhez, szerelemhez? De mégis azért mi volt az az ok, amiért mondjuk Ön, István a galambászatot választotta annak idején?
Cs. I.: Édesanyám bátyja volt galambász, lehet, hogy öröklődött ez a génekben, de gyerekkorom óta szerettem a galambokat. Szemben is lakott egy Balogh Lajos nevezetű galambász, ő Komáromit tartott, nekem ez a fajta megtetszett, ezzel indítottam, ez Magyarország egyik legszebb díszgalambja, sajnos nagyon drágák voltak abban az időben, ezért átváltottam és akkor angol szarkákat tartottam. Ez megtetszett, ez is egy röpgalamb, ami itt kiállításokon is szerepel. Salgótarjánból, még akkor lehetett postán, vásároltam, akkor még Sopronból is, és így kereszteztem a két tenyésztőnek a fajtáját, így nagyon szép állományom alakult ki. Én voltam az első váci tenyésztő, aki az Ezüstkoszorús kiváló tenyésztői címet elnyerte, és ez azt jelenti, hogy országos kiállításokon tizenkét darab kiváló minősítésű galambnak kellett összejönni. Ez összejött, és akkor jött a Paramixo vírus, sajnos ez az állományomat kipusztította. Három darab maradt, az egy nagyon csúnya betegség, ami először az idegekre megy, majd a vesére, és akkor elpusztulnak a galambok. Amikor elpusztultak, akkor váltottam utána és német kiállítási galambokat tenyésztek azóta, azzal érek el most elég jó eredményeket. Most hónap végén lesz Abonyban a fajtakiállításunk, azon is szeretnék részt venni. Ha az időjárás engedi, hogy el tudjak menni a kocsival hozzá. Nekem egy megnyugvás, egy kikapcsolódás, nyugdíjas vagyok már, de azért mindig egy kis munka is, meg egy kis kikapcsolódás, élmények, régi tenyésztőkkel találkozunk a fajtakiállításokon, elbeszélgetünk a galambászatról, ennek a jövőjéről. Sajnos itt egyre kevesebb a fiatal, úgyhogy nagyon szeretnénk, hogyha ez a riport is hozzájárulna ahhoz, hogy csatlakoznának hozzánk fiatalok, és akkor tovább vinnék itt a váci galambászoknak a sikereit. Mert Vác mindig a Komáromi tenyésztés egyik fellegvára volt még a '90-es, '80-as években is, de azóta már sajnos csak egy tenyésztőnek van ez a fajta.
F. F.: Így legyen, reménykedjünk benne. Akkor Ön, még azt azért hadd kérdezzem meg, hogy így az évek során melyik volt az, amelyikre a legjobban büszke volt a legnagyobb eredményére.
Cs. I.: Igazából az angol szarkák, amivel eredményt elértem, de nagyon sajnálom, hogy a paramixo vírus azt az állományomat kipusztította, elhullottak, de most már azóta a német kiállítási galambokkal is szép eredményeket értem el.
F. F.: Beszéltünk itt a fiatalokról, sok fiatal a focizást, a bandázást, az internet világát választja, és annak idején te is gyerekként kerültél bele ebbe az egészbe. Téged miért pont a galambászat vonzott?
G. T.: Én 8 éves korom óta galambászok, mert az osztálytársaim is azzal foglalkoztak, és akkor ez úgy ránk ragadt. Annak idején Kisvácon minden második házban volt galamb, mentünk házról házra, akkor még mindenféle galambot tartottunk.
F. F.: 2017 óta vezeted a szakosztályt. Azóta melyik feladat volt a legnehezebb számodra abban, hogy a szakosztály tovább tudjon működni és fenn tudjon maradni?
G. T.: Az, hogy az embereket egyben tartani, és újdonságot hozni nekik. A művelődési házba, ott van most a kiállítás, be tudtunk jutni a vigalomba, hogy tudjunk oda is mi kiállítást szervezni.
F. F.: Beszéltünk arról, hogy a gyógyszerezés, a megfelelő táp fontos, mennyire van lehetőség arra, hogy akik nagyon szívesen támogatnák azt, hogy a váci galambászat továbbra is fennmaradjon, azok eljussanak hozzátok?
G. T.: Támogatókat nem keresünk, ki szoktunk tenni perselyt is, és amit dobálnak bele. Eddig elég jól működött, csak amióta bejött a koronavírus, azóta vagy három évig nem volt kiállítás, most is elég nehézkesen, hogyha lesz februárban, de igazából mindenki a saját pénzéből, a saját megspórolt pénzéből tartja fenn a galambjait, és abból hordja kiállításra, ha versenyezik, akkor versenyre.
F. F.: Mire vagy a legbüszkébb a te galambjaid közül?
G. T.: 2008-ban Prágában ott lett egy fajtagyőztes galambom.
F. F.: Ehhez gratulálunk. Beszéltünk itt a fiatalokról és arról, hogy az utánpótlás minden szakosztályban nagyon fontos, pláne itt a galambászatnál, mert István Ön is említette, hogy az elején még 25-en voltak, most már 12-15 fő a szakosztály taglétszáma. Te hogyan látod, hogyan lehetne a fiatalokat egy kicsit jobban még bevonzani abba, hogy megszeressék a galambokat. A kiállítás egyfajta lehetőség.
G. T.: Igen. Azon is már gondolkodtunk, hogy lehet, hogy valakinek adni kéne ajándékba galambokat, csak hogy kezdje el, hozzá egy zsák takarmányt ezt valahogy meghirdetni, valami úton-módon. Hogyha nem kellene egyből pénzt adni egy galambért, hogyha megkapná ajándékba, kapna hozzá takarmányt, akkor lehet, hogy jobban lelkesíteni őket.
F. F.: Akkor ez most egy felhívás.
G. T.: Az informatikától nagyon nehéz elhúzni most a gyereket, mert az informatika világa teljesen behúzta a mai fiatalokat.
F. F.: Igen, sajnos. Talán a közösségépítés azért még mindig továbbra is fontos. Úgyhogy akár így egyesületi szinten, közös erővel, egy nyílt nappal, egy felhívással, hogy galambokat nagyon szívesen adtok át így gondozásra, akár örökbe lehet fogadni a gyerekeknek és gondoskodhatnak róla, akkor ebben mi nagyon szívesen segítünk majd nektek.
Már többször, szóba került a kiállítás, hogy egy évben kétszer rendez a szakosztály kiállítást, ez is arról szól, hogy kicsit közelebbről megismerhessék a gyerekek, a fiatalok, a családok a galambászatot, hiszen ez egy ingyenes kiállítás. Januárban szokott lenni, de most sajnos az egyéb gazdasági válságok miatt most ez nem jöhetett létre, de mégis reméljük, hogy februárban, február 12-e környékén sikerül a kiállítást megrendezni, méghozzá a váci Művelődési Központban. Milyen tervek vannak még ezen kívül, ha az évet tekintjük? Meg erről egy kicsit beszéljünk.
G. T.: A kiállítás, amióta én átvettem az elnökséget, akkor volt a városvezetőséggel egy megállapodásunk. Mi összeszedjük, gyérítjük, megfogdossuk a galambokat, ezért mi ingyen kapunk termet a művelődési házban, meg a Váci Világi Vigalomra biztosítanak nekünk helyet. Ez már több éve így működik. Én bízom benne, hogy tovább is ugyanúgy tudunk menni, és ez nagyon nagy segítség, mert nem kell termet bérelnünk, és azért ez elég frekventált helyen van a vigalom is, meg a művelődési ház is.
F. F.: Biztos, hogy nagyon sokan eljönnek és megnézik majd ezt a kiállítást. István, Ön mit üzenne még a fiataloknak, hogy miért jöjjenek és legyenek tagjai a galambász szakosztálynak?
Cs. I.: Azt üzenném, hogy ismerjék meg ezt a szép élményt, és legyen kedvük hozzá, átváltani a számítógépről és az internetezésről, az állattenyésztésről, hogy egy hobbi legyen a számukra, hogy minél többen megismerjék és gyönyörködjenek benne, válasszanak díszgalambot vagy röpgalambot, és akkor szabadon is kiengedhetik a röpgalambokat. Amikor a magasban keringenek a ház körül, ez is egy szép élmény, egy ezzel is gazdagodhatnának az élményeikben.
F. F.: Én nagyon szépen köszönöm Önnek is, neked a beszélgetést, és én azt kívánom, hogy mindig szeretet, béke és tisztelet legyen a ti szakosztályotokban és én is azt üzenem a fiataloknak, hogy jöjjenek és csatlakozzanak egy jó közösséghez, egy ilyen kedves, családias közösséghez tudjanak ők is tartozni, és élvezzék a galambászat szépségét.