Történet 1922-1948

VÁCI REMÉNYSÉG EGYESÜLET TÖRTÉNETE
1922-1948
A Váci Reménység Egyesület (V.R.E.) 1922 őszén szerveződött. Az alakuló ülést 1922. november 5-én, vasárnap tartotta meg Dr. Vanyek Béla (1893-1966) katolikus pap, papnevelő intézeti tanár és 28 társa. (Az alapítók névsora a Függelékben található.)
Az egyesületnek az eredeti alapszabályban meghatározott célja:
„A helybeli ifjúságnak vallás-erkölcsös és hazafias alapon a testnevelésben és önművelésben való kiképzése. Ezen célhoz vezető eszközök: a sport minden ágának művelése, az ifjúság vallás-erkölcsös és szellemi életének fejlesztése, énekben, zenében való kiképzése és az ifjúságot nyilvános szerepléshez szoktató sportversenyek, színelőadások és ünnepélyek rendezése.”
Induláskor az egyesületnek az alapszabály szerint három szakosztálya volt. Ezek: sport, tudomány és szépművészi. A sport szakosztályhoz tartoztak a labdarúgók és az atléták.
A Váci Hírlap 1922. november 12-i, 48. számában így emlékezik meg az egyesület alakulásáról:
„Új sportegyesület városunkban
Vasárnap új sportegyesület alakult Váci Reménység Egyesület cím alatt. Az új egyesület tagja lehet minden tisztességes foglalkozást űző helybeli ifjú, ki nem csak testi erejével, hanem szellemi és lelki életének fejlesztését is óhajtja. Az új egyesületben serény munka folyik, hogy az egyesület tagjai teljesen felkészülve a tavasszal induló sportéletben részt vehessenek.”
A tagság főleg a város fiatal inasaiból (ipari tanulókból), iparosaiból, munkásokból, kistisztviselőkből, tanítókból tevődött össze, de volt mérnök, orvos, ügyvéd, katonatiszt és gazdálkodó is. Az egyesület induláskor és később is kapcsolódott a Katolikus Legényegylethez.
A V.R.E. alapítása idején már négy sportegyesület működött a városban, de ezek az előző bekezdés elején említetteket általában nem fogadták tagjaik közé.
A sportegyesületek a következők voltak:
Váci Sport Egyesület V.S.E.
Váci Atlétikai Club V.A.C.
Váci Református Törekvés Sport Egyesület
Váci Testedzők Köre V.T.K.
Ezek az egyesületek csak önálló keresettel rendelkező tagokat fogadtak be, kiskeresetűeket, inasokat, stb. nem.
A V.R.E.-ben ekkor havi 20 fillér (akkor még koronafillér) volt a tagdíj.
Az egyesület alakulásakor és utána még rövid ideig az esti összejövetelek céljára a Papnevelő Intézet (szeminárium) adott ideiglenes helyet az úgynevezett új kápolna helyén állott öreg iskolában.  Ez a Gasparik utca sarkán volt, ma tornaterem van a helyén.
A helyiség szűkös volt, ezért dr. Vanyek Béla elnök úr tárgyalt a Csizmadia Céhhel és mivel a céhtagok hétköznap nem használták székházukat a Berkes (ma Tímár) utcában, hétköznap esténként itt jöhetett össze a tagság. (Ma a Club ’95 Étterem, eszpresszó van az épületben.) Az egyesület műkedvelő színjátszói itt mutatták be első nyilvános, énekes „élőkép”-üket, „Éljen a sport” címmel.
Már itt megalakult a V.R.E. dalárdája Somogyi József ny. kántortanító vezetésével. A dalárda az egyesület felosztásáig működött, vezetői a következők voltak:
Somogyi József ny. kántortanító, 1922-től,
Virágvölgyi Béla tanár, 1924-től,
Kozeluha Sándor tanító,
Cserháti József tanító,
Metzing József polgári iskolai tanár, 1927-től,
Ferenczi István tanító, 1928-tól zenekarvezető is,
Sümegh Miklós tisztviselő, 1930-tól
Hadnagy Tibor tanár, 1940-től,
Zengő (Vavra) István 1943-tól.
E kitérő után menjünk vissza 1923 elejére! Mivel a Berkes utcai „Céh-székház”-at vasárnap nem lehetett igénybevenni, az elnök úr alkalmasabb helyett keresett és kapott a székes-káptalantól. Ez a Székesegyház (ma Konstantin) tér és a Káptalan utca sarkán lévő „Kegyes Alapítványi Hivatal” üresen álló utcai szárnyában volt. Közismertebb nevén „Emericana” épület, melynek nagyterme is volt. (Ez a mai zeneiskola helyén állott, annak építésekor bontották el.) Az egyesület műkedvelői december 16-án, az Ipartársulat nagytermében adták elő a bibliai témájú „Tékozló fiú”-t Gáhlen Rezsővel a főszerepben.
Az Emericana épületbe 1923 tavaszán költöztek, de 1926-ra ez a második otthon is szűknek bizonyult a 140-160 fős tagság részére.
Az egyesület 1922. őszi megalakulása után dr. Hanauer Á. István, váci megyéspüspök az addig kerítetlen, hepe-hupás, rendezetlen területet – melyet esetenként sertéspiacnak használtak és a Nagylaktanya előtt, a mai Kosdi utca és a vasút között terült el – sportpálya céljára az egyesületnek ajándékozta. Ezt a területet a tagság 1923-ban bekerítette, rendezte, és kialakította a labdarúgó-pályát. 1923 egy márciusi vasárnapján játszották első mérkőzésüket saját pályán. V.S.E. ifjúsági – Reménység S.E. 4:1, melyről a Váci Hírlap 1923. március 25-iki, 13. számában így emlékezik meg:
„A vásártéri pályán vasárnap mutatkozott be városunk legifjabb fotball csapata: a Reménység Sport-Egylet. A váci Sport-Egylet ifjúsági csapatával játszott. A Reménység játékosai még igen gyöngének, bizonytalanoknak mutatkoztak, s még sok tréningre van szükségük, hogy ellenfelüket legyőzzék.”
Az egyesületnek két labdarúgó csapata volt, a „Sasok” és a „Sólymok”. Rendszeresen edzettek és játszottak váci és váckörnyéki csapatokkal, vegyes eredménnyel.
A pályaavató ünnepséget 1923. szeptember 23-án, vasárnap tartották különböző sportversenyek keretében fővárosi és helyi sportolók részvételével.
1923-24 telén a pályán már korcsolyapályát is létesítettek, az elsőt a városban (Vízmű még nem volt, a vizet kútból húzták).
1924. február 17-én az Ipartársulat helyiségében műsoros farsangi estet rendeztek, ahol műkedvelők több vidám darabot adtak elő.
1924-ben a sportpályán elkészült a 1000 személyes fatribün, az alsó részén zárható öltözőkkel. Folyamatosan készült a 400 m-es, 6 sávos, salakos futópálya, majd a rúd-, magas- és távolugró pályák. Elkészült a gerelyvető és diszkoszdobó hely és a súlylökő pálya is. Így már az Atlétikai Szövetség versenyei is megtarthatók voltak.
1924-ben már másodosztályú bajnoki mérkőzéseket játszott a csapat. Saját pályán az első bajnoki mérkőzését az Isaszegi S.E. csapata ellen játszotta. A csapatról fénykép készült az épülő tribün előtt.
Sajnos ennek a bajnoki mérkőzésnek az eredményét nem ismerjük.
Az 1924-es év decemberében a színjátszó csoport előadta a „Pécsi Diákok” című négyfelvonásos, zenés drámát a Siketnéma Intézet dísztermében. A főbb szerepeket Gáhlen Rezső, Petrásovits Sándor, Csemniczky János, Újhelyi János és Virágvölgyi Lajoska alakította.
1925-ben többször előadták Hevesi Sándor: Császár és komédiás című darabját. Ehhez a zenei részeket Wolkóber János szerezte. Ebben is Gáhlen Rezső volt az egyik legkiválóbb szereplő.
Ebben az évben az egyesület már városi sakkversenyt rendezett. Tevékenyen működtek az atléták és labdarúgók. Nyárra elkészült és megnyílt a Korzó előtti dunai strandfürdő, amely ezután minden nyáron szolgálta Vác közönségét 1933-ig. 1933-34-es télen a befagyott Duna jege annyira megrongálta, hogy tovább használni nem lehetett.
1926-ban a Dalárda már rendszeresen közreműködik (és ettől kezdve folyamatosan) a március 15-iki, a Hősök napi, és egyéb városi ünnepségeken, rendezvényeken. Évről évre tánctanfolyamot rendeznek vizsgamulatsággal az egyesületben. Hagyományos a pünkösdhétfőn vagy Péter Pál napján Verőce-Migazziba, vagy Magyarkútra szervezett kirándulás. Ismeretterjesztő kirándulásokat tartanak. Az atléták és a labdarúgók egyre eredményesebben működnek. Ősszel részt vesznek az október 6-iki, kegyeleti váltófutásban. Több színielőadást tartanak.
Az 1927-es év igen jelentős az egyesület életében, mert ekkor készül el végleges otthonuk, de mielőtt az építkezés ismertetésébe fognánk, ismerjük meg az év eseményeit.
Az évet tánctanfolyammal kezdték, melyet február 27-én táncmulatsággal fejeztek be.
Február 13-án a már hagyományos farsang keretében bemutatták Berczik Árpád: A svihákok című vígjátékát. Néhány név a sikeres szereplők közül: Gáhlen Rezső, Csemniczky János, Tamássy Andor, Kostyál Lulu, Páldi Mariska, Becse Juliska.
Áprilisban Váradi Antal: Iskarióthi Judás című drámai költeményét adták elő nagy sikerrel. A főbb szereplők: Gáhlen Rezső, Szakszik Mariska, Tamássy Andor, rendező Melha Endre.
Az év folyamán az atléták, főleg a különböző futó- és dobószámokban sikerrel szerepeltek, a labdarúgó csapatok is eredményesen játszottak.
Ezek után áttérünk az év legfontosabb eseményére, a saját otthon, a kultúrház építésére. Már 1926-ban felmerült a gondolata az önálló egyesületi székház építésének. Előbb azonban néhány szót elnökünk eddigi életéről, mert ez szorosan kapcsolódik az ügyhöz: Dr. Vanyek Béla Budapesten született, szülei és testvérei is ott laktak, rokonsága ma is ott él. A gimnáziumi tanulmányait is ott végezte, majd a Váci Egyházmegyében lett pap.
A továbbiakban az egyesületi székház építésének és felavatásának történetét Mirkó Ferenc alapító tagnak, az egyesület ezermester mindenesének, egykori szemtanúnak és közreműködőnek 1975-ben írott visszaemlékezéséből idézzük:
„Ft. Dr. Vass Józseffel, az akkori Kultusz-miniszterrel személyes, jó barátságot tartott fenn. Találkozásaikon Elnökünk elmondta a V.R.E. születését, helyiség gondjait, mert a tagok növekedése által, 1926-ban már a második Otthonunk is, a 120-150 tag számára kicsinek bizonyult. A városban a 2 Mozgószínházat és Kávéházat nem számítva, más nagyobb helyiség nem volt.
Ekkor a Kultusz-miniszter felhívta elnökünk figyelmét az építkezésre és biztatta, hogy a Tervrajz és Költségvetés egyidejű bemutatása után, a Kultusz Minisztériumi tárca Költségvetéséből, egyelőre nagy összegű Államsegélyt fog átutalni, a „Kultúr Ház” költségvetéséhez viszonyítva, mely összeggel az építkezés elkezdhető.
Az Internátus fenntartásához, évi Államsegéllyel hozzájárul.”
Meg kell jegyezni, hogy dr. Vass József 1927-ben már nem kultusz, hanem munkaügyi- és népjóléti miniszter volt, ebben a minőségében  ígérte a minisztériumi támogatást.
Folytassuk az idézetet a visszaemlékezésből.
„A terv: Emeletes Egyesületi Székház, Színház terem, Internátus, 20 fő ipari tanuló számára. (Nappal a városban lévő mestereknél vannak foglalkoztatva.)
„KULTÚR HÁZ”
A Kultúr Ház Tervrajzát, alap-, utcai homlokzat- és Színház terem mennyezet és oldalfal díszítő rajzát készítette: Váczy-Hübschl Kálmán Vác városi főmérnök.
A Színház terem 12 m fessztávolságú mennyezet födém, Pheiffer téglás (cserepes) vasbeton és a Kultúr Ház többi vasbeton áthidalójának Tervrajzát készítette: Schmaus Ede budapesti okl. vasbeton mérnök.
A színpad süllyesztőt és zsinórpadlást tervezte: László Árpád okl. gépészmérnök, a Bőripari Szakiskola Műhelyfőnöke.
Kőműves és ács munka kivitelező: Krizsek György okl. kőműves és ács mester
Tetőfedő munka kivitelező: Czellacho Ferenc tetőfedő mester
Asztalos munka, ajtók, ablakok kivetelező: Schäffer Ferenc és Steidl N. asztalos mesterek
Bádogos és vízvezeték szerelő: Forgó Mihály Bádogos és vízvezeték szerelő mester
Üvegező munka kivitelező: Jurkás N. üvegező mester
Festő munka kivitelező: Kapás Ferenc szobafestő mázoló mester
Mázoló munka kivitelező: Schmiedt Ferenc szobafestő mázoló mester
Kovács munka kivitelező: Horváth László kovács mester
Parkettázó munka kivitelező: Budapesti vállalkozó
Villanyszerelés kivitelező: Budapesti vállalkozó
Gőzfűtés szerelő kivitelező: Magyar Fűtés és Szellőző Berendezési Művek, Budapest
Kőfaragó munka kivitelező: Pilisborosjenői Kőbánya
Műkő lépcsők kivitelező: „Melocco” Műkő Ipar Budapest
Nagyméretű mészkőhomok tégla: Váci Mészhomok Tégla Gyár
1927 tavaszán az Államsegély megérkezett és az építkezés elkezdődött. A beton alapok elkészítése után, vasárnap délelőtt megtartották az ünnepélyes Alapkő Letételt, melyemn megjelentek:
Dr. Vass József Kultusz Miniszter és kísérete
Dr. Preszl Elemér Pest megyei Főispán
Dr. Karay-Krakker Kálmán Vác város Polgármestere
Dr. Vanyek Béla a Váci Reménység Egyesület Elnöke
Dr. Oetter György Papnevelő Intézeti Tanár
Melha Endre Polgári Iskola Igazgató
Wagner Ernő Polgári Iskolai Tanár
Váczy-Hübschl Kálmán Vác város Főmérnöke, tervező
László Árpád okl. gépész mérnök, tervező
Krizsek György kivitelező
Forgó Mihály bádogos mester és az Ünneplő közönség.
Az alapkőbe helyezendő Okmányt, a jelen levők aláírták, majd felhengerítve a Horgany (Zink) hengerbe tétetett, 3-4 Ezüst Pengő kíséretében. Forgó mester a fedelet reá heylezte és leforrasztotta. A hengert az alapba betéve, befalazták. (Függelék 2.)
A „Magyar Hiszekegy” és a Himnusz hangjai után, az ünnepség véget ért..”
Az alapkő letételi ünnepség 1927. május 29-én, vasárnap volt. A székesegyházban kezdődött ünnepélyes szentmisével, majd az új székháznál folytatódott. Az egyházi szertartást Hanauer Á. István megyéspüspök végezte, majd a jelenlévők aláírták az alapkőben elhelyezésre kerülő okmányt, mely Wirker Ferenc munkája volt, és elhelyezték az alapkőben. Ezután a püspök úr beszélt. Délután a sportpályán nagy atlétikai verseny és bemutató zajlott, ahol a győzteseknek járó érmeket a megyés főpásztor adta át. Este az egyesület helyiségében (még az Emericanaban) hangverseny, majd táncmulatság fejezte be az ünneplést.
Folytassuk Mirkó Ferenc visszaemlékezését:
„Az építkezés haladt előre és nyár végén, tető alatt volt az épület. Megkezdődött a külső vakolás, majd ezt követően a belső vakolás is.
Október hó közepén, Elnökünk felkereste a Kultusz Minisztériumot, hogy az építkezés folytatásához, további Államsegélyt kérjen. A Minisztériumban kitérő választ kapott, hogy majd november hóban pontosabbat tudnak mondani. Novemberben újból felkereste Elnökünk a minisztériumot, Hogy a Kultúr Ház építkezéséhez további államsegélyt kérjen. De a Kultusz Minisztérium elnökünk kérését elutasította, kijelentvén:
A váci Kultúr Ház építkezésére további államsegélyt nem ad, ide értve az internátus fenntartásához ígért, évi államsegélyt is.
Elnökünk, a tervező főmérnöknek és kivitelezőnek feltárta a pénznélküliséget és kérte a tervezőt, hogy változtassa meg a színházterem belső részén tervezett gipszes fehér-vakolást, gipsz nélküli vakolásra, tekintettel a nehéz anyagi helyzetre.
A tervező főmérnök nem adta fel tervét, inkább igyekezett kidomborítani a gipszes, fehér-vakolat szépségét (Márvány-terem), tisztaságát (festeni nem kell) és nem lesz költségesebb.
Végül elnökünk beleegyezett a gipszes fehér-vakolás elkészítésébe. Karácsony előtt elkészült a fehér-vakolás, majd követte a parketta lerakása, villanyszerelés, mázolás, takarítás stb.
1928. január hó 6-án este, a Színház terem teljes szépségében várta az „Evangélikus Bál” városi és környéki elit, úri közönségét, élén Dr. Karay-Krakker Kálmán polgármestert, mint a bál fővédnökét. A polgármesterről köztudomású volt, hogy Dél-Amerikai utazás előtt áll. Ezért a bál megnyitó-táncát, az akkor népszerű (sláger) énekkel, „Elment a rózsám Dél-Amerikába…” nyitották meg. Telt ház volt.
A fehér-vakolás kezdetétől a színház-terem éjjel-nappal, a többi épületrész csak nappal volt fűtve. Kettő kazán üzemeltetésével január hó 6-ig, egy vagon = 100 mázsa koksz elfogyott. Ez időtől a kazánok daraszénnel üzemeltek. A színház-terem farsang vasárnapjáig nem volt fűtve.
A VRE műkedvelői farsang vasárnap este a „Cruzs úr” című színdarabbal nyitották meg a szép színház-termet.”
A szép visszaemlékezést kissé pontosítani kell a korabeli Váci Hírlap példányaiból szerzett adatokkal. A székház avatása 1928. január 6-án Vízkereszt napján történt. A fél 12 órai szentmisét Hanauer Á. István megyés főpásztor mondta, majd 12 órakor a kultúrházban díszközgyűlést tartottak. Este díszelőadás volt a színházteremben, ahol Dickens: Karácsony című darabját adták elő az egyesület színjátszói. Közreműködött az egyesület zenekara, Wolkóber János és dalárdája, Metzing József vezényletével.
Az „Evangélikus Bál” a farsang folyamán zajlott, és ugyancsak a farsang során adták elő a V.R.E. műkedvelői a „Charley nénje” című angol vígjátékot. A farsangot pedig egy „Kacagó est”-tel zárták. Utóbbinak sikeres szereplői Pálmai Aranka és Valéria voltak a már ismert férfi szereplőkön kívül.
Folytassuk a Mirkó Ferenc-féle visszaemlékezést az építkezés elszámolásával:
„1928 tavaszán, a tervező főmérnök és a váci iparosok átadták számláikat elnökünknek, az elvégzett munkáikról és kérték számláik kiegyenlítését.
A „Kultúr Ház”-ra, a váci pénzintézetek (Váci Takarékpénztár, Ipar és Kereskedelmi Hitelintézet, Hitel Szövetkezet) nem adtak kölcsönt. Ezért elnökünk Budapesten, az amerikai „Speyer Kölcsön”-ből vett fel 10.000,00 dollár kölcsönt, a váci „Kultúr Ház”-ra, azzal a kikötéssel, hogy 1 éven belül a kölcsön visszafizetendő.
Ezen kölcsönből a tervező főmérnök és a váci iparosok számlái kifizettetett, kivéve Krizsek György kivitelező járandóságát.
……..
Egyre közeledett a „Speyer Kölcsön” visszafizetésének ideje és elnökünk fizetésképtelen volt. Híre járt a városban, hogy „dobra kerül a Kultúr Ház”. (Elárverezik.)
Elnökünk az esedékesség előtt 2 nappal, Dr. Hanauer Á. István váci megyés-püspök előtt feltárta helyzetét, vázolta a dolgozó ifjúság összegyűjtése, kultúráltabb szórakozása érdekében eltöltött 7 évi önzetlen, fáradtságos és gondterhelt munkáját.
A megyés-püspök mérlegelve a legfiatalabb ipari dolgozó ifjúság (inasok, tanoncok) jövőjét, 40.000,00 pengő kölcsönt adott a Váci Reménység Egyesületnek, a váci „Kultúr Ház”-ra Budapesten felvett 10.000,00 dollár adósság kifizetésére.
A 40.000,00 pengős kölcsön törlesztése 1944-ig nem kezdődött meg, Krizsek György járandósága még fenn állt.
……..
1936. évben Dr. Vanyek Béla szülei hagyatékából, a reá eső örökségrészét felvette. Ezen összeget, a V.R.E. pénztárából kiegészítve, Krizsek György kivitelezővel szemben még fennálló, Kultúr ház építkezési járandóságát kifizette.”
A kultúrház – ha pénzügyi nehézségekkel is – nem egész egy év alatt felépült, és a tagság boldogan vette használatba, szinte második otthonaként.
Az anyagiak hiánya miatt 1928 elején csak kedden és pénteken este 19-20 óra, és vasárnap 11-17 óra között volt fűtés. Ilyenkor a társalgóban, énekteremben, játékszobában, irodában, stb. zajlott az egyesületi élet. Az internátus is megnyílt az inasok (ipari tanulók) részére, de az elégtelen fűtés miatt a bentlakást nem tudták igénybe venni.
Május elején megtartotta az egyesület az éves beszámoló közgyűlését a színházteremben. Dr. Vanyek Béla elnök beszámolójában összefoglalta az év történetét. Beszédéből egy rövid részlet:
„… A Reménység jó családapaként akarja vezetni a város fejlődő, ifjú generációját, hogy megmentse, megőrizze a szebb magyar jövőnek. Az Isten áldását adta az elmúlt évre is, ezt bizonyítja kultúrházunk. Amit ma egy éve félve reméltünk, az ma itt áll. Ez az építő munka még csak egy töredéke annak, a nagy munkának, amit a jövőre kitűztünk. Most már nem kőből, fából, vasból, hanem ifjaink lelkéből akarjuk felépíteni azt a nagy épületet, amely a társadalmi egyesülést, együtt élő, érző, dolgozó ifjúságot jelenti. Ez nehezebb munka, de nagyobb emlékmű.”
A szakosztályvezetők beszámoltak az elmúlt év eredményeiről, majd tájékoztatást adtak a továbbiakról. A közgyűlést a dalárda közreműködése tette még ünnepélyesebbé.
1928. szeptember 6-án, csütörtöki napon megnyílt a Reménység Kultúr-mozgó. A megnyitó film Lubitsch Ernő: Diákélet című műve volt Ramon Novarroval és Norma Shearerrel a főszerepekben.
A mozi az egyesület bevételi forrásának készült. Az első év ráfizetéses volt, Koch Kálmán – mint üzemvezető – felmondott, de gépészként maradt. Az új üzemvezető, Várady Tódorné budapesti lakos lett, de nem sok eredményt hozott, a ráfizetés maradt. Ebben az időben még két mozi tartott Vácott előadásokat. Az „Állandó Filmszínház” a Kossuth téren (a negyvenes évek végén elbontották, a zeneiskola új szárnya épült a helyén) és a „Pannónia Mozi” (ma MTESZ székház). Ezek esős időben is megközelíthetőek voltak köves járdán, míg a „Kultúr mozgó” csak száraz időben volt elérhető. A Kossuth utca csak a Vörösházig volt kikövezve, a Csányi út még nem. A Vörösháztól az egyesület tagsága szórta fel salakkal a járdát a gyér számú közönség részére.
Az 1930-as évek első felében változás következett be a mozi életében. Egyrészt, mert új üzemvezetőt kapott 1931-ben és új gépészt is, másrészt, mert a Csányi út szilárd burkolatot kapott és a gyalogjáró is kiépítésre került mindkét oldalon. Az új üzemvezető Kunschner József váci rádió és villamossági cikk kereskedő lett, aki ízig vérig jó üzletember volt. Az új gépész pedig Kalocsai Ferenc lett, aki kitűnően tudta használni a két gépes, korszerű vetítőt. Egyébként ő az egyesület megszűnése után továbbra is a mozinál maradt gépészként, majd később vezetőként. A többször korszerűsített (szélesvásznú, stb.) moziból ment nyugdíjba a 70-es évek végén.
Sokaknak talán hihetetlenül hangzik, de a Mozgó kezdetben még néma filmeket vetített, melyekhez a korabeli szokás szerint kísérőzenét szolgáltattak. Ez általában csak zongora volt, de a Kultúr moziban ehhez még egy hegedűs is csatlakozott a jobb zenei aláfestés érdekében. A zongorista a fiatal Sümegh Miklós tisztviselő ( a későbbi karnagy), a hegedűs Kovács Gyula Kodak-gyári nyomdász volt.
A hangosfilm megszületésekor azonnal áttértek előbb a filmmel szinkronban forgó nagyméretű hanglemezről visszaadott hangra, melyet rádió erősítéssel, hangszórókból sugároztak, majd rövid idő múlva következett a film szélén, fotocellás úton rögzített hang visszaadása. Úgy a vetítő, mint a hangosító rendszer többször korszerűsítésre került. Igyekeztek mindig a legjobb, legújabb technikát alkalmazni.
A korszerűsítések lassanként hozzájárultak, hogy a mozi egyre gazdaságosabban üzemelt. Kunschner József megszervezte az iskolák részére a délelőtti, illetve a kora délutáni, úgynevezett „filléres” előadásokat, melyek szinte mindig telt házzal mentek. Ez és az általa bevezetett színes üvegdiapozitívokról vetített ötletes reklámok díja meghozta a szükséges többletbevételt az épület és az egyesület fenntartásához. Ezek a reklámok, melyekkel kezdetben a váci, majd a környékbeli és budapesti kereskedőket, iparosokat hirdette, Vácott igen népszerűek voltak.
1929-30-ban megalakult az egyesület 811. számú Szent József cserkészcsapata, a 12 éven felüli fiúk részére. Ennek az egyesületnek a 7-12 évesek részére úgynevezett farkaskölyök falkája is volt. Kezdetben a kultúrházban, később a Vác, Attila utca 12. szám alatti épületben mködtek, mely korábban a Római Katolikus Legényegyleté volt. A csapat és a cserkészotthon életéről külön fejezet szól.
Az 1928-as évet az egyesület a szilveszteri mulatsággal búcsúztatta, ezúttal már a saját otthonában.
Az 1929-es év a színjátszók részéről igen eredményes volt. Farsangban a „Mesék az írógépről” című, akkor közkedvelt darabot adták elő, majd Péter-Pálkor Herczeg Ferenc: a Gyurkovics fiúk című színművét, novemberben pedig a Marica grófnőt. Sikeresen játszottak Szemrád Lajos, Szinyéri László, Kostyál Lulu és a már ismertek.
Március 15-i ünnepségen a dalárda állandó közreműködő lett, és rendszerint még szavalót is adott az egyesület. Ez minden évben így volt, egészen 1944-ig.
Városi sakkversenyt rendeztek. Az atléták eredményesen tevékenykedtek, ekkor tűnt fel a fiatal Varró József dobóatléta. A labdarúgók is, ha változó eredménnyel, de lelkesen játszottak.
A 30-as években a kultúrház élete sokat fejlődött, szinte zsúfolttá vált. Délelőtt a bejárat melletti, úgynevezett kisteremben óvoda működött, míg délutánonként, kora esténként főző- és szabás-varrás tanfolyamokat szerveztek, melynek nagy sikere volt. Rendszeresen, minden évben tartottak tánciskolát, szinte folyamatosan. A tánctanfolyamok táncvizsgával fejeződtek be, addig hétvégeken össztáncot tartottak. A tanfolyamokat kezdetben Gyulay Béla okleveles tánc- és illemtanár, majd Kováts Edit, tánctanárnő vezette.
Az egyesületi klubélet – az összejövetelek – általában kedden és pénteken este, valamint vasárnap délelőtt zajlott. A vasárnap délutánt a focipályán töltötték, ha a csapat itthon játszott. A dalárda próbáit is kedden és pénteken tartották.
Az egyesületi élet a székház valamennyi helyiségében zajlott. A kultúrált szórakozásra szinte állandóan nyitva állt. A különböző termekben lehetett biliárdozni, ping-pongozni, sakkozni, több asztalon is. Dominó és kártya is volt, de a szerencsejáték tilos volt. Az olvasó- és könyvtártermen kívül Mirkó Ferenc (Tati) ezermester vezetésével még rádiószoba is működött.
Az udvaron fedett kuglipályán nagy csaták zajlottak, főleg nyári időben egy-egy hosszúlépés vagy kisfröccs fejében. Aki kilencest dobott, annak a nevét felírták a gerendára és mindaddig ott volt, míg újabb kilencesdobó került a helyére.
A műkedvelő színjátszók a tökéletes felszereltségű (zsinórpadlás és süllyesztő) színpadon, illetve a csatlakozó öltözőkben készülhettek előadásaikra. A színpad a függönyön kívül fémredőnnyel is el volt választva a nagyterem (mozi) nézőterétől, így mozielőadás alatt is gyakorolhattak, próbálhattak.
Sikeres működésükből meg kell említeni néhányat a legjobbak közül:
1930-ban Szent Imre herceg halála 900. évfordulója tiszteletére előadták Gergely Ferenc váci kántortanító „A három Imre” című háromfelvonásos, országos sikerű színművét. Az egyesület már ismert színjátszóin kívül ekkor tűnnek fel sokan a fiatalok közül. Így Bábi Lajos, Köbl Ernő, Kubinyi Béla, Koller György, Edömér Ervin, Prohászka György, Pénzes Gyula, Bajna Miklós, Kövi László, Olaj Ferenc és sokan mások.
1934 farsangján (február 10.) az „Érik a búzakalász” című énekes vígjátékot adták elő, melyben színre lépett Fontrán Irmuska, később sok darab szereplője. A zene- és énekkart Sümegh Miklós vezette.
A harmincas évek első felében az egyesületben rendszeresen tartottak sakk és ping-pong versenyeket városi szinten. A labdarúgók három csapattal szerepeltek a különböző bajnokságokban. Az eredmények változóak voltak. Az atléták eredményesebbek voltak, 1933 májusában Seben Péter első lett a 4000 méteres síkfutásban. 1934 áprilisában az országos mezei futóbajnokságon Sztankovics János harmadik helyezést ért el. Augusztusban Torinóban a magyar-olasz atlétikai viadalon Remecz József megnyerte a diszkoszvetést 48 méteren felüli dobásával. Októberben a prágai főiskolai bajnokságon Varró József súlydobásban második, gerelyvetésben harmadik lett.
Rendszeressé váltak a pünkösdhétfői kirándulások a Migazzi-parkba. Itt az egész napos együttlét során nősök-nőtlenek vagy öregek-fiatalok futballmeccseket játszottak, a dalárda és a cserkészcsapat tagjai szórakoztatták a tagokat és hozzátartozóikat.
Igen jól sikerült rendezvények voltak a farsangi, szüreti, Katalin-napi és szilvesztero bálok. Emlékezetesek a december 26-i karácsony másnapján, délután tartott egyesületi karácsonyok. Ezeken a dalárda és a cserkészcsapat tagsága működött közre.
A színjátszó csoport tagjai egyre komolyabb, nagylélegzetű darabokat adtak elő, 1935 farsangján Szenes Béla: A csirkefogó, 1936 farsangján a Viki című vígjátékot.
1938. február 26-án Eisemann Mihály: Zsákbamacska című operettjét mutatták be.
1939. február 18-án Cserháti-Sörös: Huszárkisasszony című vígjátéka, 1940. február 3-án a „Csókos huszárok” című operett került bemutatásra. Mindegyik után reggelig tartó táncmulatság volt. A cserkészcsapat színjátszói 1935 áprilisában a „Pécsi diákok” című színművet adták elő nagy sikerrel, majd 1936. november 14-én megismételték Buda várának törököktől való felszabadítása emlékére.
A labdarúgók többször voltak a Felvidéken (akkor Csehszlovákia) játszani, Szencen, Nyitrán, Galgócon. Ezek általában sikeres, győzelemmel végződő meccsek voltak. A hazai bajnokság különböző osztályaiban továbbra is három csapat képviselte a V.R.E. színeit. Jelentősek voltak a városi döntők, a V.S.E. – V.R.E. mérkőzéseket mindig többen látogatták, mint az egyéb mérkőzéseket. Ezeken néha igen parázs hangulat alakult ki, előfordultak kisebb verekedések is, de ezeket a rendezőgárda igyekezett időben megfékezni. Érdekes megjegyezni, hogy míg az egyéb meccsekre csak egy ügyeletes rendőrt küldtek, addig ezekre mindig két rendőr jelent meg. A csapatok eredményessége változó volt, bár igen jó játékosai voltak. Várszegi (Virsinger) Gyula a középmagyar válogatottnak is tagja volt.
Az atléták egyre sikeresebben működtek. 1935 júliusában Székesfehérvárott, az országos, vidéki atlétikai bajnokságon Varró József súlydobásban első lett. 1939-ben a Zágrábban rendezett atlétikai viadalon gerelyvetésben első, súlydobásban második, diszkoszvetésben harmadik helyezett lett.
1935. október 6-án megrendezésre került a városi sportegyesületek részvételével a kegyeleti váltófutás. Ekkor Ruszthy-Rusztek Lajos polgármester örökös vándordíjként egy márvány talapzaton álló atlétát ábrázoló bronzszobrot ajánlott fel, hogy azt a mindenkori győztes egy évig őrizze. Ekkor került elhatározásra, hogy ezt a versenyt minden évben megtartják a jövőben. 1935-ben és 1936-ban a V.S.E. csapata nyerte el a vándordíjat. (1936-ban Seben Péter a győztes csapatban futott.)
1937-ben elmaradt a verseny, mert az javasolták, hogy ne októberben, hanem májusban fussák a Hősök vasárnapi ünnepség keretében. Az 1938-1940. évek eredményei egyelőre ismeretlenek. 1941 és 1944. közötti néhy évben a V.R.E. futói győztek. 1945-ben a V.S.E., majd 1946-ben és 1947-ben a V.R.E. Ezek után a versenyt megszüntették, a vándordíj is ismeretlen helyre került. Az egyesület sokat köszönhet az új futóatlétáknak – Lehőcz, Tamás, Bartók, Zemen, Marosi -, akik sorozatosan arattak győzelmeket a különböző versenyeken.
A második évtizedét élő egyesületben az alapító és kezdetben belépő fiatalok már „öreg”-nek számítottak. A tagság folyamatosan bővült a belépő fiatalokkal. A kultúrházban állandóan nyüzsgő élet zajlott. A már hagyományos tánc- és egyéb tanfolyamokon kívül nyelvtanfolyamokat is tartottak. Szerveztek egyéb ismeretterjesztő előadásokat is. A nagy forgalmat lebonyolító könyvtár több mint 1000 kötetet tudott kölcsönözni. A szinte mindennapos klubéleten kívül rendszeresen rendeztek bálokat, összejöveteleket, vidám esteket. A báli szezon a Szilveszter éjszakájával vette kezdetét, majd a farsangzáróval fejeződött be. A bált mindig a nagyteremben tartott színielőadással kezdték, majd a mozi széksorait a fiatalság félrerakta és a két földszinti nagyteremben folytatódott a táncmulatság. Ezeken mindig nagyon jó hangulat uralkodott. Rendzavarás, lerészegedés nem fordult elő, mert a rendezőség nagyon vigyázott, hogy ne kerüljön sor „Béla bácsi” rosszalló pillantására, vagy ami még rosszabb volt fejcsóválására.
Katolikus egyesület lévén, nagyböjti időszakban az elnök úr mindig szervezett lelkigyakorlatot – melyet közös szentmisével és áldozással fejeztek be -, meghívott lelki vezetővel, szónokkal a tagság részére. (A részvétel nem volt kötelező, és nem volt számonkérés.)
Pünkösd hétfőn rendezték az egyesületi majálist, vagy juniálist. A tagság e reggeli vonattal a nógrádverőcei állomásra utazott, ahonnan énekelve sétáltak ki a Migazzi kastély és a Morgó patak között elterülő erdőbe, tisztásra. (Itt ma az üdülőtábor és Kismaros új területe található.) A kiránduláson mindenki családostól, a fiatalok kislányokkal vettek részt. Egész napos játék, főzőcske, vidámság tette emlékezetessé a majálist. Ebéd előtt a nősek-nőtlenek mérkőztek meg egymással – futballmeccsen. Délután a cserkészek a tábortűznél mókákkal szórakoztatták a társaságot. A dalárda énekelt. Este Verőcén keresztül, vonattal jött haza a társaság. A vonatról vidám ének hangja szállt…
A kirándulások között különösen emlékezetes az 1938. év pünkösdhétfője. Ekkor – a szokásostól eltérően – az elnök úr nem indult reggel a többiekkel a Migazziba. Mindenki találgatta, mi lehet ennek az oka? A jelenlévők meglepetésére Elnök úr délután érkezett, az eddigi egyszerű fekete helyett lilaszegélyű, lilagombos reverendát viselve. Ekkor lett a székesegyház kanonokja. A tagság rögtönzött ünnepség keretében köszöntötte őt, mely szemmel láthatóan nagyon jólesett neki.
A tagság vasárnap esténként a már korábban is említett össztáncokon szórakozott. Különösen sokan jöttek össze, ha a hazai focimeccsen győzött a csapat. Tavasztól őszig az udvaron kialakított kerthelyiség szolgálta a tagságot.
A szüreti bál az egyesület kellemes, vidám eseménye közé tartozott. Erre a fiatalság előre felkészült. A feldíszített rózsaszín teremben – melyet akkor a falfestés színéről így ismert mindenki – népi táncokat mutattak be népviseletbe öltözve. A terem mennyezete alá, hosszú sorokban különböző gyümölcsök, főleg szőlő és származékai (borospalackok) voltak felkötve. Ezeket tánc közben lehetett elcsenni, ha az éber csőszök nem vették észre. Elfogás esetén a terem két sarkában ítélkező bíró-házaspár elé vitték a „bűnös”-t, kirótták rá a méltó büntetést, mely mindig a vidámság fokozására szolgáló tevékenység volt. A harmincas évek második felében éveken keresztül Tamássy Andor és Szalay Balázs voltak feleségeikkel a bírók, mindenki megelégedésére.
Évenként, karácsony másnapján, december 26-án délután összejött a társaság a földszinti nagyteremben az egyesületi évzáróra ( a rózsaszín teremben). Mindenki megjelent, a labdarúgók, az atléták, a színjátszók, a cserkészek, a tagság apraja-nagyja, családtagokkal együtt.
Műsort a cserkészek és a dalárda tagjai szolgáltattak, míg az elnök úr karácsonyi üdvözlő beszédében mindenkinek érdeme szerint megköszönte az elmúlt évi közösségi munkáját. Ezután kiosztotta a közös, majd az egyéni ajándékokat. Mindenki kapott legalább egy kis apróságot (nyakkendőt, sálat, fésűt, szobrocskát, képet, stb.)
Az 1934 elején a dunai jégzajlás által megrongált uszoda helyett a Liget előtti Duna-parton a Burgundi utca vége és a Gombás patak között nyárra felépült az új strand. Ez egész 1939 nyaráig szolgálta a váciakat. Sajnos 1940. év tavaszi jeges áradása teljesen tönkretette a fából készült kabinokat.
A negyvenes, háborús évek az egyesület életében is hoztak változást. A tagságból többen bevonultak katonának. Az élet azért folytatódott. A labdarúgó mérkőzéseket, az atlétikai versenyeket megrendezték. A futballcsapat váltakozó eredménnyel, de az atléták egyre sikeresebben szerepeltek a helyi és az országos versenyeken. A dalárda is sikeresen szerepelt az ünnepségeken, hangversenyeken, bár vezetője többször változott. A színjátszók a többfelvonásos nagy darabok helyett inkább rövidebb, vidám jeleneteket adtak elő.
1940-ben megtörtént a kultúrház tatarozása, majd a labdarúgó pályán az ideiglenes öltözőépület helyett – a ma is álló, korszerű – új öltöző is felépült.
1943-ban labdarúgó játékvezetői tanfolyamot is szerveztek, melynek záróvizsgáját szeptember 8-án tették le a résztvevők.
Meg kell emlékezni az 1942. december 6-án megtartott ünnepségről, mely alkalommal az elnök úr az alapító – és az 1922-ben és ’23-ban belépett – tagok részére átadta a „20 éves a V.R.E.” ezüstjelvényt. Az ünnepséget az alkalomhoz illő műsorral zárták, melyet a régi műkedvelő előadások számaiból, illetve az „Öregedő váci diákok” műsorából állítottak össze. A hét öregedő váci diák: Kövi László, Lendvai Vilmos, Mischinger András, Szabó Ferenc, Ciffra Attila, Borzi Károly, és Bártfay László. Sajnos, már többen nem élnek közülük.
Az atlétikai versenyek és labdarúgó mérkőzések még 1944-ben is megtartásra kerültek. Atlétáink sikeresen szerepeltek, a november 4-én lejátszott V.S.E. – V.R.E. mérkőzés eredménye 2:0 volt (sajnos).
Az 1944. év második feléről álljon itt a visszaemlékezés Mirkó Ferenc 1975-ös írásából:
„Ekkor az Egyesületi-élet már érezte a háború szelét, mert az Egyesületi-tagok többsége bevonult katonai szolgálatra.
Kalocsay Ferenc a Kultúr Mozgó gépésze is bevonult. A Mozgó az előadásokat, kb. 1944. év közepéig megtartotta. A nyári szünet után, a sűrű „légi riadók” miatt, nem volt már több előadás.
1944 novemberében a katonai parancsnokság értesítette elnökünket, hogy a Kultúr Mozgó nézőterét lefoglalta. Elnökünk kérésére, a Kultúr Mozgó vetítőgépét azonnal leszereltem és elrejtettem. Estére megérkezett a német katonaság. A nézőteret kiürítették és lepihentek a parkettre, még szalmára sem volt szükségük. Reggel 6-h-kor a sötétben tovább futottak, mert ezen katonaság, az Aszód térségében megvert Német Hadsereg egy része volt, amely a futásban kereste a menekülést.”
Szakítsuk meg a visszaemlékezést. Ezen egyesületi történet írója – édesapja Szalay Balázs elbeszéléséből – emlékezik arra, hogy Dr. Vanyek Béla 1944. december első napjaiban egy este összehívta az „öreg” tagokat. Elbúcsúzott mindenkitől és kérte őket, hogy bárhogy alakul is a helyzet, segítsék egymást, segítsék a fiatalokat.
Az egyesület küzdelmes, de nagyon szép korszakát zárjuk le Mirkó Ferenc, az egykori szemtanú visszaemlékezésével:
„1944. december hó 8-án éjjel a székház elnöki szobájából, a Váci Reménység Egyesület „Alapszabálya” eltűnt és a mai napig nem került meg.
Másnap elnökünkkel elmentünk a székházba, ahol szomorú látvány fogadott. Az elnöki szoba ajtaja és minden bezárt ajtó betörve. Az elnöki szobában, a szekrényekből és fiókokból az iratok a parkettára kiszórva. Ekkor elnökünk az Egyesületi Alapszabályt már nem találta meg.”
1944 decemberében a kultúrház berendezését szétdobálták, a vitrinekből a győzelmi trófeák, serlegek, dísztárgyak, érmek, a falakról az oklevelek eltűntek. A közvetlen háborús eseményeket követően a Vác Városi Nemzeti Bizottság 1945. február 20-i határozatával a kultúrházat teljes berendezésével, felszerelésével együtt lefoglalta. (Aláírók: Hegedűs Károly, Blaha Ferenc) 1945 márciusában ugyanaz a Nemzeti Bizottság a lefoglalt sportpályával együtt a kultúrházat is átadta a MADISZ-nak a teljes felszereléssel együtt.
1945. március 29-én a Nemzeti Sport Bizottság (Budapest, V., Alkotmány utca 3.) főtitkára kiadja a V.R.E. részére az ideiglenes működési engedélyt. Székház hiányában az egyesületi összejöveteleket a Galcsek utcai Kovács-féle vendéglőben tartották. (Ennek helyén áll ma a Honvédség Helyőrség Komendáns Hivatal épülete.)
A Váci Hírlap helyett 1945 augusztusában megindult Váci Napló tanúsága szerint augusztus és szeptember hónapokban öt váci csapat játszott a városi bajnokságban. Szeptemberben már környékbeli csapatokkal is folytak mérkőzések.
1945. szeptember 24-én a Magyar Belügyminisztérium 250.714/1945. IV/19. számú levelében dr. Simon miniszteri tanácsos felhívja az egyesület figyelmét, hogy bírósági jogvédelmet kérjen az egyesület székházának és sportpályájának lefoglalása ellen.
1945. szeptember 30-án, a Kovács-féle vendéglőben megtartotta az egyesület tisztújító közgyűlését, melyen megjelent a Magyar Kommunista és a Szociáldemokrata Párt képviselője is, akik kijelentették, hogy ennek a régi iparos és munkásegyesületnek létjogosultsága van a mai demokratikus rendszerben.
A közgyűlés egyhangúan választotta meg az új vezetőséget, melynek tagjai a Váci Napló 1945. október 7-iki száma szerint a következők:
Elnök:                 Újhelyi János
Alelnökök:           Tóth István, Budai Ernő (Wágner), Kovács István,
Ügyvezető elnök: Keményvári József
Főtitkár:              Köbl János
Titkár:                 Várszegi Gyula
Főpénztáros:        Somvári József
Pénztáros:           Dezsőfi Ede
Jegyző:                Farkas Zoltán
Háznagy:             Barát Ferenc
Szertáros:            Csemniczky János
Intézők:               Kozmér Tibor, Kollár Gyula, Varga Ferenc, Bence Tibor,
Szövetségi képviselő: Végvári Nándor
Számvizsgálók:    Varga István, Brandt János, Csákvári János, Kollár Gyula,
A labdarúgó szakosztály vezetője: Keményvári József
Edző:                  Budavári Alajos
Az atlétikai szakosztály tagjai: ifj. Lehőcz András, Lehőcz János és Tamás Lajos.
Az aradi vértanúk tiszteletére szervezett kegyeleti váltófutást október 28-án, vasárnap tartották meg. Első a V.S.E., második a V.R.E., harmadik a Piarista Gimnázium, a versenyben indult az orosz parancsnokság csapata is.
1945 novemberében az egyesület visszakapta a volt cserkészotthon épületét az Attila utca 12. szám alatt. Ez átmenetileg apácazárda volt 1943-tól. Ebben az épültben lelt új székházra az egyesület az időközben megújult cserkészcsapattal együtt. Sajnos nem használhatták önállóan, mert ebben az épületben működött a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt váci szervezete is. Az üresen visszakapott épület rendbe hozása és bebútorozása közadakozásból valósult meg.
1945. december 26-án már a hagyományos karácsonyi ünnepség is megtartásra került szerény keretek között. Mindenki kapott egy-egy szem szaloncukrot, de ennek legalább úgy örült, mint a korábbi gazdagabb ajándéknak. Bár hivatalosan nem Béla bácsi volt az elnök, de mindenki elnökként tisztelte, szerette.
Megindult az élet, farsangi bált is tartottak a Hliniczky-vendéglő nagytermében, előtte felújítva a korában bemutatott „ Egy bolond százat csinál” című előadást Csemniczky János rendezésében.
A kultúrház nagytermében a tűzoltók adták elő a „Csirkefogó” című bohózatot Szinyéri László rendezésében az egykori (Gáhlen Rezső, Csemniczky János) és új (Hiebsch Sári, Honti Ica) szereplőkkel. Az év folyamán a városban a különböző újonnan alakult szervezetek színjátszói több előadást tartottak, főleg vidám darabokat adtak elő. Szereplőik nagyobb részben a volt Reménység-beli műkedvelők közül kerültek ki.
1946-ban beindult a rendszeres sportélet is. Az asztaliteniszezők egymás után vettek részt különböző versenyeken és igen jó eredménnyel szerepeltek. A labdarúgók a „Dunai I.” bajnokságban szerepeltek közepes teljesítménnyel. Az atléták, köztük Lehőcz János és Marosi főleg futó- és ugrószámokban értek el sikereket.
1946 júliusában a Magyar Kommunista Párt váci szervezete helyiséget cserélt a MADISZ-szal. A MADISZ kiköltözött a kultúrházból, és magával vitte a teljes berendezést. A MKP beköltözött, elismerve a V.R.E. tulajdonjogát, még egy bérleti szerződés tervezet is elkészült, mely értelmében évi bért fizetett volna az egyesületnek. Aláírásra azonban ez a tervezet soha nem került, így a bérfizetés sem valósult meg.
A Kultúr Mozgót már 1945 tavaszán üzembe helyezték szovjet propagandafilmek vetítésére. A viszonyok rendeződése után 1946 augusztusától a mozi a Kisgazda Mozgóképüzemi Rt. „KIMORT” kezelésébe került. A moziért és a vetítőberendezésekért bért fizettek az egyesületnek. Ez az állapot az 1948 nyarán bekövetkezett államosításig állt fenn.
1947. január 12-én újból vezetőségválasztó közgyűlést tartottak. Az új elnök Nyéki Szabolcs lett. A régiek mellett több fiatal is került a vezetőségbe, így Soltész Ignác, Ifj. Csányi Dezső, Neugam László. Vigalmi bizottságot is választottak, melynek elnöke Gáhlen Rezső lett. Rendezésében február 16-án a gimnázium dísztermében farsangi muletság keretében előadták „A legkisebbik Horváth-lány” című operettet nagy sikerrel. A régieken kívül új szereplők Harmos Irén, Dezsőfi Irén, Szántó Pál.
Márciusban megegyezés született a sportpályáról. Valamennyi egyesület elismerte a Kosdi utcai pályára a Reménység tulajdonjogát. Megállapodtak, hogy a kerítés és az öltöző, valamint az egyéb sérüléseket közösen állítják helyre. Beosztást készítettek a pálya használatáról.
Húsvétkor újra a kultúrház nagytermében rendeztek nagy sikerű előadással egybekötött táncmulatságot. A műkedvelő színjátszók Fodor László: Templom egere című háromfelvonásos vígjátékát adták elő. A rendező Csemniczky János volt, a korábbiakon kívül Varga Rózsi, Szenttornyay Ferenc, Bajna I. György, Neugam László is szerepeltek.
Az atléták nagyon szép sikereket értek el sorozatban a különböző versenyeken. Edzőik voltak: Nyerges Lajos és Budavári Alajos. A májusban megtartott atlétikai versenyen 100 méteres síkfutásban, 110 méteres gátfutásban és távolugrásban első Lehőcz János, míg 4×100 méteres stafétában a V.R.E. Bartók, Tamás, Bakó, Lehőcz összetételű csapata. Hasonló eredmények születtek a további helyi és egyéb versenyeken is.
A Váci Napló 1947. október 4-i számában megjelent, hogy a Belügyminiszter feloszlatta a Váci Reménység Futball Club Egyesületet. Az október 11-i számban pedig arról adnak hírt, hogy a Kisgazda Párt létrehozta a Váci Reménység Kinizsi Sport Egyesületet. Az egyesület társelnöke Kállay Oszkár lett.
December 26-án még megtartásra került a hagyományos karácsonyi ünnepség.
1948. februárjában ezen új egyesület színeiben még tartottak egy jól sikerült előadást a színjátszók. Cserháti – Alföldi: „Őrmester úr, jelentem alássan” című operettjében még új szereplők is bemutatkoztak, Fehér Gizella, Wölcz Endréné, Borbély Pál.
A labdarúgók és az atléták is sikeresen szerepelnek még, bár érződik, hogy valami történni fog az egyesület(-ek) életében.
Az atléták még megnyerik a felszabadulási emlékünnepély futóversenyét. És nyáron bekövetkezik a „Népi Sport Bizottság” utasítására a váci sportegyesületek összevonása. A labdarúgók, atléták, szurkolók hiába ellenezték, hatalmi szóval létrehozták a VDTK-t. Az összevont városi sportegyesület vezetőségébe régi V.R.E. vezetőségi tag nem került be. Ezzel gyakorlatilag végleg megszüntették a huszonhatodik éves egyesületet. Az egyesület felosztására vonatkozó határozatot B.M.557.772/1949. IV./3. szám alatt 1949. augusztus 13-án adta ki Pálfy Ernő miniszteri tanácsos.
Ezzel egy korszak lezárult, sokan azt hitték örökre, néhányan reménykedtek még a feltámadásban.
Befjezve a Váci Reménység Egyesület 1922 – 1944 – 1948. közötti időre eső fáradságos, küzdelmes, de nagyon szép életének történetét, szabad legyen egy személyes élményemet felidézni 1949 őszéről.
Abban az időben naponta jártam be vonattal Budapestre, a Műegyetemre, a kora reggeli órákban. A vonatjárat még nem volt olyan sűrű, mint ma. A vasút ez idő tájt kezdett átállni az addig rendszeres „boci-pullmann”-nak becézett marhavagonokról a régi típusú, fapados személykocsikra.
Egy ködös őszi reggelen álmosan álltunk – azóta elhunyt kollégámmal – a zsúfolt kocsiban a padok között. A szerencsések, akik ültek, a pislákoló gázlámpa fénye mellett vadul kártyáztak. Mi támaszkodva, álló helyzetben bóbiskoltunk. Arra riadtam, hogy kollégám lökdös és integet, hogy figyeljek. A szomszédos padszakaszban a kártyázók témát váltva nagy hangon szidták a papokat. Odafigyelve halljuk, hogy egy alig huszonéves, munkásruhás fiatalember felpattan a szitkozódó társaságból és hangosan szól társaihoz: Mondjatok, amit akartok, de a Vanyek Béla bácsit nem hagyom bántani, mert ő rendes ember.
A vonat megállt Dunakeszi műhelytelepen, a fiatalember leszállt, valószínű, a MÁV főműhelyében dolgozott. A többiek az erélyes hangtól meghökkenve elhallgattak, majd csendben folytatták a kártyázást.
Lehetett „valami” az elnök úrban és az általa vezetett Reménység-ben, ha valaki 1949 rettegett őszén így ki mert állni mellette.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.