Reménység Csillagjai címmel elindítottunk egy rovatot, aminek az a célja, hogy a Váci Reménység Egyesület csillagjait, reménységeit kicsit közelebbről mutassuk be mindenkinek. Hiszen akár a múltban, akár a jelenben az ő munkájuk mindenki számára példaértékű. Köszöntöm Magyari Józsefet, az Egyesület atlétika szakosztályának vezetőjét, a Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola igazgatóját és kis növendékét, Illyés Gréti, a Madách Imre Gimnázium tanulóját, a Váci Reménység Egyesület gerelyes atlétáját.
Fábián Fédra: Józsi az 1980-as évek végétől edzője már a Váci Reménység Egyesületnek és sorra neveli ki a fiatal gerelyes tehetségeket. Egész pályafutásodat végig kíséri az a mottó, hogy „az edzett ifjúságért” és végig kíséri az egész pályafutásodat maga a sport. Hol kezdődött el a te életedben a sport iránti szerelem?
Magyari József: Nekem általános iskola második osztályában kezdődött el, a labdarúgás, az atlétika és a kézilabda párhuzamosan egymás mellett mehetett és felső tagozatban egy kiváló testnevelőm volt, Takács Miklós személyében, aki nekem életem végéig példaképem lesz. Az ő kemény munkája, céltudatossága az, ami mindig lebeg a szemem előtt és megalapozta, hogy én milyen hozzáállással végezzem a munkámat. Feltétlenül fontos, hogy az edzett ifjúságért, az ép, egészséges fiatalokért dolgozzak és hogy ha van egy-két ilyen tehetséges ember, márpedig nagyon sok volt az életem során, mint a Gréti is, akkor őket pedig segítsem, hogy minél jobb eredményt tudjanak elérni.
F.F.: Mint említettem már évtizedek óta jelen vagy az egyesület életében és nagyon sok elismerés, bajnoki cím, amit edzőként a gyerekeiddel együtt elértetek. Ha most ezt mind felsorolnánk, akkor itt ülhetnénk még egy hétig, melyik az a cím, eredmény, amire te igazán büszke vagy?
M.J.: Nem tudnék egyet kiemelni. Mindegyikre büszke vagyok, hiszen az egyik a másik után jött, egymásra épültek. Igazából ami nagy öröm, hogy fiatalok között élhetem az életem és így én magam is egy kicsit fiatal tudok maradni még.
F.F.: Én most már évek óta szülőként is figyelemmel tudom kísérni az edzői munkádat. Az én lányomat is edzed és mindig figyeltem a versenyeket, az edzéseket és arra lennék kíváncsi, hogy amikor te meglátsz egy gyermeket itt gerelyezni a pályán vagy atletizálni, akkor mi az a dolog, amit meglátsz benne és azt látod, hogy ebből bajnok lesz?
M.J.: Az egyik a hozzáállása, az nagyon fontos, hogy rendszeresen jöjjön és legyen felszabadult. Ne görcsöljön, élje az életét, mint egy gyermek és amit szakmailag kell, azokat én megpróbálom felépíteni, szépen lassan belopni az életébe. De nem erőszakkal semmiképp, hanem úgy, hogy közösen dolgozunk, hogy közösen haladunk. És az sem baj, ha nem sikerül épp abban az életkorban elérni azt az eredményt, amit esetleg kellene a legjobbaknak, mert az élet az nagy szervezőmester és megmutatja, hogy kiben milyen tehetség lakozik. Rengeteg dolgot mondhatnék, most legutóbb Panna, a kislányod, aki a válogatott versenyen még izgult, az első versenyen nem tudta hozni azt az eredményt, amit én biztosan tudtam, hogy őbenne benne van. Idehaza a Németh Miklós Gerelyhajító Versenyen másnap már bizonyította, hogy igenis ott van.
F.F.: Mi az a mondat, amit a csemetéidnek tudsz mondani, amitől ők szárnyra kapnak?
M.J.: Én azt mondom, hogy a türelem és az önbizalom. El kell hinni, hogy őbenne is megvan az a tehetség, az a tudás, ami ahhoz kell, hogy azt az eredményt tudják produkálni. Csak nem szabad görcsösen akarni, mert akkor szétesik.
F.F.: Te lettél most a szakosztályvezető, ehhez gratulálunk. Mi a jövőkép?
M.J.: Közös szívügyünk a Váci Reménység Egyesület, nagyon sokan vannak itt a városban, akik 50, 60 évet is eltöltöttek itt ezen a pályán, legyen labdarúgó vagy salakmotoros, vagy sorolhatnám a különböző sportágakat, akik itt tevékenykedtek. Nagyon fontos ez a 100 év, ami az Egyesület mögött van és kötelez minket arra, hogy vigyük tovább, hozzuk be a fiatalokat és érezzék jól magukat, legyenek egészséges fiatalok. Én ezt szeretném erősíteni, támogatni.
F.F.: Ehhez sok erőt, kitartást kívánunk! Azzal zárnám veled a beszélgetést, hogy mi az a legszebb emlék, ami az elmúlt évtizedekben úgy nagyon benned maradt az Egyesülettel kapcsolatban?
M.J.: A legutóbbit tudom mondani, a Németh Miklós Gerelyhajító Versenyt. Könnyű kimondani, hogy tizennyolcadik, de ez 18 év munkát jelent. Az ember életében, aki tartósan tud, hosszútávon tud dolgozni valamiért, akkor azt gondolom, hogy ez egy nagyon nagy érték. Az, hogy itt össze tudunk hozni országos szinten, sőt nemzetközi szinten, hiszen 4 ország fiatal gerelyhajító voltak itt, itt volt a junior gerelyhajító bajnok és azt mondja, hogy ő itt dobni szeretne ezen a pályán, azt gondolom, hogy ez nagyon fontos. Az, hogy eljönnek a szülők megnézni a gyerekeket, itt most 8 éves kortól versenyeztek 40 éves korig és 102 gerelyhajító indult el, plusz még a gyerek korosztály, akik itt részt vettek. Ez az összefogás ez nagyon fontos. Egy olyan sportágról beszélünk, ahol magányos farkasként dolgozik mindenki és küzd azért, hogy minél jobb eredményt érjen el. De ez nem azt jelenti, hogy ellenségek vagyunk, le tudunk ülni ez közös asztalhoz, tudunk beszélgetni, együtt tudunk enni-inni és örülni egymás eredményeinek. Ez nagyon fontos számomra.
F.F.: Gréti, te vagy a Reménység egyik csillaga, aki eddig legjobb eredményét érte el idén nyáron a szlovákiai Besztercebányán zajló EYOF versenyen gerelyhajításban és nagyszerű egyéni csúccsal lettél bronzérmes. Mennyi is lett az az egyéni csúcs?
I.G.: 49,03 m.
F.F.: Nem biztos, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy a te korosztályodban a többiek mennyire tudják elhajítani a gerelyt, ami nem is olyan egyszerű. A többiek átlaga az mennyi?
I.G.: Alattam vannak 48-cal, az alatt meg 45-44 méterrel.
F.F.: Azért Magyarországon nem az az átlag a te korosztályodban, ott azért alacsonyabbak. Akik nem tudják, hogy ezek milyen eredmények azok is lássák, hogy a te eredményed az egy hatalmas nagy büszkeség. Ebben azért nagyon sok munka, energia, kitartás van. Mennyi edzés van e mögött? Józsi mondta, hogy a hozzáálláson nagyon sok múlik. Hogyan tudod beosztani ezt a rengeteg edzést, a tanulást, a barátokat? Mire jut időd még?
I.G.: Heti öt edzésem van, napi 2-3 óra. A tanulást azt tavaly nagyon elhanyagoltam, de most kezdek újra többet tanulni. A legtöbb időt edzésre fordítom, főleg nyáron tudtam az EYOF előtt sokat edzeni.
F.F.: Komoly terveid vannak a sportolást illetően? Azt gondolod, hogy a gimnázium után esetleg egy sportegyetem és akár a gerelyhajítás olimpiai bajnoka leszel?
I.G.: Mindenféleképpen a sporttal szeretnék tovább menni.
F.F.: Azért azt is tudjuk, hogy a sport veszélyes, sokszor lesérülhetünk. Milyen terveid vannak, hogyha mint profi gerelyhajító versenyző nem tudsz esetleg a jövőben majd versenyezni, akkor mit szeretnél csinálni?
I.G.: Gyógytornász vagy sportpszichológus szívesen lennék.
F.F.: Ezek szerint akkor hatással voltak rád az itt eltöltött évek, a közösség is. Ha visszanézel, akkor neked melyik volt az a versenyed, ami a legemlékezetesebb? Vagy azért mert a legrosszabbul sikerült vagy azért mert a legjobb volt és a legjobban érezted magad.
I.G.: Nekem a legjobb eredményeim a tavalyi országos bajnokság, mert ott is rekordot dobtam, akkor még 46 m volt. Az hatalmas élmény volt számomra, mert azelőtt az országos bajnokságon nem sikerült rekordot dobnom. Ebben az évben még a diákolimpia volt nagy élmény. Ott 48 méterrel lettem első, ez azért volt fontos, mert ebben az évben nem sikerült jó eredményeket elérnem és utána meg az EYOF-on ott volt a legjobb, a 49 méter 5. dobásra. Én mindig utolsó dobásra szoktam jót dobni, ezért azt hittem, hogy a hatodikra az 50 métert is meg tudom dobni, ez nem sikerült. Majd jövőre.
F.F.: Így is büszke lehetsz erre az eredményre. Számodra a versenyzési stressz, izgalom már nincs rád olyan hatással? Sikerült túljutnod ezeken és a megfelelő pillanatban oda tudod tenni magad.
I.G.: Igen. Ebben az évben még izgultam az év elején, de utána már nem. Összeszámoltam otthon, hogy a 37. versenyem volt a Németh Miklós Gerelyhajító Verseny, úgyhogy most már nem izgulok.
F.F.: Most már megvan a rutin és lehet a további kihívások felé menni. Hogyan tud a családod segíteni neked ebben?
I.G.: A családom sokat segít, főleg lelkileg, mert ők nem voltak gerelyhajítók. Anya és Apa minden versenyemre eljönnek, támogatnak mindenben.
F.F. Azt kívánom, hogy még nagyon sok szép ilyen eredményt érjél el és itt a Váci Reménység Egyesületnek, mint büszkesége, csillaga tovább ragyogjál a mi egünkön. Józsi, neked azt kívánom, hogy még nagyon sok ilyen csillagot neveljél ki az atlétika szakosztálynak. Köszönöm a beszélgetést!