Világbajnokság

Régen nem járok komoly sportversenyekre, már a foci sem érdekel különösebben. Nem követem mostanában azt sem, hogy melyik játékos hova igazol át, majd a saját régi csapata ellen mennyi gólt rúg. Jobban érdekelnek a tömegsporttal kapcsolatos megmozdulások, ahol bárki nevezhet és indulhat, és ahol szóba sem kerül a dopping, vagy a sportból való megélhetés kényszere és a díjak értéke.
Most mégis egy Világbajnokság szurkolója voltam.
A Magyar Parasport Szövetség városunkban rendezte meg a Mezei Futó Világbajnokságot. A ligetben sétálva szóba elegyedtünk a segítőkkel, akik feladata volt a futás helyének biztosítása, az arra járók tájékoztatása. Drukkoltunk mindenkinek, érkezzenek Csehországból, Ukrajnából, Franciaországból, Dél-Afrikából vagy Portugáliából. Persze Magyar válogatott volt a kedvenc.
Nagyon tetszett a sportolók lelkesedése. Külön élmény volt a Dél-Afrikaiak szurkolási módszere, röviden előadott közös dalaik. Nem lehetett eldönteni, csak a saját maguk szórakoztatására táncolnak, vagy a hideg ellen is ez a taktikájuk. Egyikőjüknek segíteni kellett, hogy felmászhasson egy magas fára, mert onnan kívánta buzdítani barátait. A lemászás sokkal bonyolultabb volt. Jó volt nézni a francia fiúk barátságos közeledését a lányokhoz, a portugálok latinos temperamentumát a szurkolásban is. Megható volt látni az iker lányok futását. Egyszerre léptek, egy vonalban haladtak, talán egészen a célig. Melyikük nyert? Nem tudom. Lehet, hogy a Bernadett, de lehet, hogy az Ilona. A címeres mezben a dobogó legfelsőbb fokán álló magyar lányok öröme pedig mindenkire átragadt. Láthattuk a kisebbeket is, Ők hazai versenyen indultak.
A válogatottunk egyik edzője mesélt arról az esetről, ami az értelmi fogyatékosok fedettpályás futóversenyén történt. A versenyen a futópályán az egyikőjük megbotlott és elesett, az összes versenyző megállt segíteni annak az egynek, majd együtt összekapaszkodva vitték őt be a célba.


Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.